
Óvodai adventi koncert
December 1-én Adventi koncertet tartottunk a zákányszéki Szentháromság templomban
December 1-én Adventi koncertet tartottunk a zákányszéki Szentháromság templomban
A Teddy Maci-doktorok játékos módon, kisebb csoportokban ismertették meg a gyerekekkel az emberi testet
Erzsébet-nap alkalmából Árpád-házi Szent Erzsébet életével ismerkedtünk az óvodában.
Kocsis S. Imréné Emese vezetésével, a szülőkkel együtt Kerekítő foglalkozáson vettek részt a bölcsődés gyermekek.
Az Aranygyapjú társulat Igazmondó juhász címmel bábelőadást mutatott be az óvodánkban
A gyermekek Márton napján megismerkedtek Szent Márton legendájával, majd dramatizálás és papírszínházas előadás útján el is játszhatták.
A Magyar Madártani Egyesület munkatársának jóvoltából a gyermekek megismerkedhettek egyes madarak külső jellemzőivel, azok életmódjával.
A nagycsoportos gyermekeket megismertettük a közlekedés alapvető szabályaival, majd kerékpáros kirándulás keretein belül a gyakorlatban is alkalmaztuk a megszerzett tudást
Októberben óvodánk kettő rajzpályázaton is részt vett, Varga Kitti rajzát különdíjjal, Szabó Soma rajzát pedig második helyezéssel ismerték el.
2015. szeptember 01-től a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény szerint a szülő az alábbi jogcímeken veheti igénybe gyermeke után a 100%-os normatív kedvezményt, azaz az óvoda ingyenes étkezést biztosít, ha a gyermek:
Honlapunk cookie-kat használ, hogy a honlapunkon tett lépéseiről statisztikákat készíthessünk. Ha tovább használja honlapunkat, azzal hozzájárul a cookie-k használatához. Ezzel a tevékenységünkkel mi nem tudjuk Önt személyesen beazonosítani.